Tatabányai gyárigazgató: óriási a verseny a szakmunkásokért
Hullámvasúthoz hasonlított az utóbbi másfél év a magyar tulajdonú ASG Kft.-nél. Most egyértelműen felfelé ívelő szakaszhoz érkeztek, mondta Tatabányán, a bánhidai telephelyen Fülöp Gábor ügyvezető igazgató.
Megnéztük a MAZAK típusú új forgácsológépet, amely nemrégiben érkezett Japánból. Éppen a Geszterédi Kft. szakemberei helyezték be a legnagyobb, 32 tonnás darabját az udvarról a gyártócsarnokba.
– Még körülbelül egy hónap, amíg beüzemeljük, illetve kollégáim nagy biztonsággal megtanulják, mit hogyan lehet elkészíteni a segítségével – mondta az ügyvezető igazgató. – A Japánból származó, csúcstechnológiát képviselő berendezést sikerült jó áron beszereznünk, ez 460 ezer eurót jelent, ami több mint 165 millió forint. Ennek 70 százalékát pályázati támogatásból fedeztük, a többi önerő. A géppel a tervek szerint egyebek között betonbontó ollókat készítünk a legnagyobb megrendelőnknek, a hollandiai Caterpillar Work Toolsnak.
Az irodában visszatértünk néhány gondolat erejéig a járvány okozta hullámzásra. Az egyedi gépeket gyártó cégnél jelentősebb fennakadások ugyan nem voltak, ugyanakkor – főleg 2020 végén és az idei első negyedévben – kevesebb megrendelés érkezett, időnként a szállítás is akadozott. A tavaszi harmadik hullám idején többen megbetegedtek, négyen kórházba is kerültek.
– Bőven vannak megrendeléseink, az év végéig hétről hétre rendszeresen lesz feladata minden kollégámnak – folytatta Fülöp Gábor. – Ebben az időszakban, szeptember közepén például nagy szükség lenne legalább négy-hat lakatosra és egy forgácsológép-kezelőre. Óriási a verseny a szakmunkásokért, nem vagyok biztos benne, hogy sikerül megoldást találnunk. Mindenesetre tervezzük a jövőt abból a szempontból is, hogy legyenek „tartalékok”, olyan emberek, akik nálunk tanulják a szakmát és megkedvelik összetartó csapatunkat, no meg az érdekes munkát.
– Ennek érdekében indítunk felnőttképzést hegesztőknek, összefogva a Komárom-Esztergom megyei TIT-tel. Bízom benne, hogy sokan jelentkeznek. A tanulóképzést szintén fontosnak tartjuk. A nehezebb feltételek ellenére folytatjuk, jelenleg is van nálunk egy kis hegesztőosztály. A diákok valós munkakörnyezetben próbálhatják ki mindazt, amit elméletben megtanultak. Azt is lényegesnek tartom, hogy megismerik, milyen az igazi csapatmunka, a másik segítése.
A megrendelők közül jelenleg az egyik legjelentősebb a francia Sandvik. Bányaipari gépekhez várnak folyamatosan alkatrészeket, elsősorban alvázakat. Szintén felfutóban vannak a Tadano németországi gyáraiba készülő mobildaru-felsővázak. Eddig kétféle daruhoz készültek az alkatrészek, egy 100 tonnás és egy 45 tonnás munkagéphez. Jövőre ezekhez csatlakoznak az 55 tonnás és 250 tonnás felsővázak. A tengereken és óceánokon szolgálatot teljesítő kotróhajókhoz is készülnek nélkülözhetetlen hozzávalók, jelenleg három kotrófej készül párhuzamosan, és továbbiakra is vannak előrejelzések. Kulcsfontosságú évtizedek óta a papíripar „kiszolgálása”, remélhetőleg ez így marad 2022-ben is.